Már mindannyian a tavaszt várjuk, lassan a nagy hidegek is elmúlnak, mi mégis tartozunk egy bejelentenivalóval a tavalyi évhez kapcsolódóan.

Az év alkotója pályázatot még 2010-ben hirdettük meg: a Hónap alkotása pályázaton részt  vett alkotók munkáira érkezett szavazatok összesítése alapján nyerhető el a cím.

 

Dóra Mályva ruhája

 

2011-ben Vörös Dóra és Povázsayné Simon Katalin is kétszer nyerték el a Hónap alkotása címet, a holtversenyt pedig az általuk összes benevezett alkotásokra érkezett szavazatok száma döntötte el.

Ennek eredményeként 2011-ben az év alkotója címet Vörös Dóra nyerte el, így övé a 20 000 Ft értékű ajándékcsomagunk.

 

A 2. és 3. helyezettek is rendkívül aktívak voltak idén, ezért úgy döntöttünk, hogy őket is megajándékozzuk, köszönet képpen a sok-sok ötletes, szép alkotásért! 

2. helyezett Povázsayné Simon Katalin, nyereménye pedig egy 10000 Ft értékű ajándékutalvány

3. helyezett Sarkadi Nagy Eszter, aki 5000 Ft értékben választhat fonalaink és kötőtűink közül.

 

Gratulálunk a nyerteseknek, 2012-ben továbbra is szeretettel várjuk nevezéseiteket a hónap alkotása pályázatra, hiszen idén is lesz Év alkotója!

 

A januári Galériában Kati Tavaszi rét takarójára érkezett a legtöbb szavazat, ezért ő örülhetett az 5000 barka bankónak. A szavazók között is sorsoltunk, ezúttal Kugler Katalinnak, Budai Roxánának és Kóczán-Tóth Krisztinának kedvezett a szerencse, nyereményük 1000-1000 barka bankó.

 

Érdemes most is bekukkantani a februári Hónap alkotása galériába, mert szebbnél-szebb munkákat csodálhattok meg, és természetesen várjuk szavazataitokat, és újabb nevezéseiteket is a következő hónapra!