
Tizenhetedik lecke – Möbius-stóla
Ebben a leckében egy csavart, ún. Möbius-stóla készítését mutatom be. Első ránézésre talán kissé bonyolultnak tűnik, de igazából egy végtelenül egyszerű mintáról van szó, kezdőknek is bátran ajánlom.
4 gombóc, azaz összesen 20 dkg Barka Pillangó Hamu árnyalatú nyersselyem fonalra és egy 4,5 mm-es horgolótűre lesz szükségünk.
A munkát 200 láncszemmel kezdjük, amiből a végén egy 120 cm kerületű stóla alakult ki. Lehet több vagy kevesebb szemmel is kezdeni a horgolást, csak annyi a lényeg, hogy 4-gyel osztható legyen.
A 200 láncszemből álló „madzagot” kiegyenesítjük, kettőt csavarunk rajta és egy kúszószemmel összekapcsoljuk a két végét.
Hogy mit is jelent a „kettőt csavarni”, megmutatom egy egyik oldalán színes papírcsíkon. Ha csak egyet csavarunk, akkor a munka színe a visszájához fog csatlakozni. Ez nekünk nem jó, ezért még egyet csavarunk rajta.

Ezután 2 láncszemből sormagasítást készítünk, majd ennek a tövébe egy egyráhajtásos pálcát horgolunk.
Most 3 láncszemnyit kihagyva, a negyedik láncszembe 4 egyráhajtásos pálcát készítünk és ezt ismételjük, amíg végig nem érünk mind a 200 láncszemen.
A sor végére érve 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk a kezdő egyráhajtásos pálcák tövébe, majd kúszószemmel összekapcsoljuk őket.
Hogy „láthatatlanná” tegyük, hol is kezdődik az új sor, a 4 egyráhajtásos pálca közé középre egy kúszószemet készítünk. Ezzel azt érjük el, hogy a sor kezdetén lévő 4 egyráhajtásos pálcából álló egység pont úgy fog kinézni, mint az összes többi.
Most 2 láncszemből sormagasítást készítünk, közvetlenül mellé horgolunk egy egyráhajtásos pálcát. Az előző sor 4 egyráhajtásos pálcából álló egységének a közepébe készítünk 4 egyráhajtásos pálcát, majd ez utóbbi mintát ismételjük a sor végéig. Itt 2 egyráhajtásos pálca következik a sorkezdő 2 egyráhajtásos pálca mellé, majd egy kúszószemmel összekapcsoljuk a mintát. Ezzel a módszerrel készítjük a további sorokat.
A következő fotókon látszik, hogyan váltunk fonalat, ha egy gombóc már elfogyott. Az első gombolyag fonalából elkezdjük az egyráhajtásos pálcát, de már a második gombolyag fonalát húzzuk át a ráhajtásokon. Mindkét fonalvéget az előző sorhoz fogjuk és azokat is áthurkolva készítjük a következő 3 egyráhajtásos pálcát.
A munka végeztével eldolgozzuk a kiálló fonalvégeket. Ehhez két mérettel kisebb horgolótűt használjunk, amivel a szorosabban horgolt részeken áthúzzuk a fonalakat, lehetőleg 3…4 cm hosszan.
A 4 gombolyaggal összesen 31 sort (kb. 32 cm) tudtam horgolni. A minta nagyon rugalmas, ezért 38-as, 40-es és 42-es méretre is jó lehet ez a méret, de javaslom, hogy készítsetek próbahorgolást. Ügyeljetek arra is, hogy a csavarás miatt kicsit szűkebb lesz az elkészült stóla, mint amire a próbahorgolás alapján számítani lehet.
A nyersselyem fonalat pedig csak ajánlani tudom ehhez és más munkához is, mert könnyű vele horgolni (a szálak egyenetlensége elfedi az apróbb pontatlanságokat) és mert olyan jó belebújni egy ilyen különleges holmiba :)
Mindenkinek jó horgolást kívánok!



Királyné Baghy Gyöngyi
írta, 2011.05.17. 12:29