horgolósuli logo

 

Negyedik lecke – Patchwork horgolás, ahogy azt a nagyi csinálta


Ebben a leckében folytatjuk a forma készítést, és a nagyinégyzet horgolás alapjaival ismerkedünk.

Közkívánatra bemutatom az átlósan két színből álló négyzet készítését, és a szív alak készítésének módjával is megismerkedhetünk.

 

nagyi négyzet

 

Szükségünk lesz az általunk kiválasztott színekből középvastag fonalra és egy 3,5-es vagy 3-as horgolótűre. A horgolólecke során a Gilice fonalat használtam.


1. Nagyinégyzet (granny square, granny)

Ez a forma jól ismert, sokoldalúan felhasználható, akár sálak, ruhadarabok készítésére, de takarónkat is bátran folytathatjuk vele.

Először négy láncszemet készítünk, amelyeket hamis kispálcával körré kapcsolunk.

 

nagyinégyzet1

 

Ezután 3 láncszemet készítünk sormagasításnak az első pálca helyettesítésére.

 

nagyinégyzet2

 

Ezt követően a körívbe és nem a szemekbe készítjük a pálcákat, vagyis a fonalat a körív alatt húzzuk át és készítjük el a pálcákat.

 

nagyinégyzet3

 

A nagyinégyzet elkészítése során 3 pálcából álló blokkokkal és két láncszemből álló ívekkel dolgozunk. A négyzet sarkainál lévő láncszemívekbe 2 blokk kerül, két láncszemmel elválasztva.

1. kör: a négy láncszemből álló kezdő körbe 3 láncszemet készítünk sormagasításnak az első pálca helyettesítésére majd még két pálcát készítünk* ( blokk) és két láncszemet készítünk *. A csillagok közötti részt még 3 alkalommal ismételjük. A kört két láncszemes ívvel fejezzük be, amelyet a sormagasításként készített lánsszemsor tetejéhez kapcsolunk hamis kispálcával. Az elkészült horgolást ezután megfordítjuk és az ellenkező irányba haladunk tovább.

 

nagyinégyzet4

 

 

2. kör: 3 láncszemet készítünk sormagasításnak az első pálca helyettesítésére majd még két pálcát készítünk (kezdőblokk) és két láncszemet készítünk és még egy blokkot az első két láncszemes ívbe.

 

nagyinégyzet5

 

*Ezután két láncszemet készítünk és a következő két láncszemes ívbe újra blokkot, két láncszemet és még egy blokkot készítünk*. A csillagok közötti részt még kétszer ismételjük. A kört két láncszemes ívvel fejezzük be, amelyet a sormagasításként készített lánsszemsor tetejéhez kapcsolunk hamis kispálcával. Az elkészült horgolást ezután megfordítjuk és az ellenkező irányba haladunk tovább.

 

nagyinégyzet6

 

 

3. kör: A sort kezdőblokkal kezdjük .*Az oldalakra blokkot majd két láncszemet készítünk,a sarkokon a két láncszemes ívbe újra blokkot, két láncszemet és még egy blokkot készítünk, majd két láncszemet*. A csillagok közötti részt a sor végéig ismételjük. A kört két láncszemes ívvel fejezzük be, amelyet a sormagasításként készített lánsszemsor tetejéhez kapcsolunk hamis kispálcával.


4. kör: A sort kezdőblokkal kezdjük *Az oldalakra blokkot majd láncszemet készítünk és ezt megismételjük, a sarkokon a két láncszemes ívbe újra blokkot, két láncszemet és még egy blokkot készítünk, majd két láncszemet*. A csillagok közötti részt a sor végéig ismételjük. A kört két láncszemes ívvel fejezzük be, amelyet a sormagasításként készített lánsszemsor tetejéhez kapcsolunk hamis kispálcával.

 


2. Nagyinégyzet két színnel


1. kör: A sort kezdőblokkal kezdjük, majd az első két blokk elkészítését követően a kezdőszínt befejezés után elvágjuk.

 

nagyinégyzet két színnel1

 

 

Hamis kispálcával kapcsoljuk az utolsó pálca tetejéhez az új színt két láncszemet és blokkot készítünk, majd ezt még egyszer megismételjük.

 

nagyinégyzet két színnel2

 

nagyinégyzet két színnel3

 

nagyinégyzet két színnel4

 

nagyinégyzet két színnel5

 

 

2. kör: Egy kispálcát készítünk a láncszemívbe,

 

nagyinégyzet két színnel6

 

nagyinégyzet két színnel7

 

majd ezt követően elkészítjük a sarokívbe a kezdőblokkot.

 

nagyinégyzet két színnel8

 

Két láncszem után a következő ívbe egy blokkot, két láncszemet és még egy blokkot készítünk (sarokblokk),

 

nagyinégyzet két színnel9

 

majd még két láncszemet készítünk és a harmadik láncszemívbe is egy blokkot készítünk. Ezután, a befejezést követően a fonalat elvágjuk.

 

nagyinégyzet két színnel10

 

Hamis kispálcával kapcsoljuk az utolsó pálca tetejéhez az előző színt, két láncszemet és blokkot készítünk,

 

nagyinégyzet két színnel11

 

majd két láncszem után a következő ívbe blokkot két láncszemet és még egy blokkot készítünk,

 

nagyinégyzet két színnel12

 

két láncszemet készítünk és a harmadik láncszemívbe is egy blokkot készítünk majd két láncszemet, végül azokat a kör kezdő pálcájának tetejéhez kapcsoljuk hamis kispálcával.

 


3. kör: A sarkokban minden esetben egy kispálcát készítünk a láncszemívbe, majd blokk majd két láncszem után a következő ívbe blokkot és két láncszemet késztünk.


nagyinégyzet két színnel13

 

Ezután következik a sarokblokk két blokkal, majd az oldalon és a következő sarokban egy – egy blokk két láncszemes ívekkel elválasztva. Ezután az első színt befejezzük és a fonalat elvágjuk. Hamis kispálcával kapcsoljuk az utolsó pálca tetejéhez az új színt, és két láncszemet és blokkot készítünk, majd két láncszem után a következő ívbe blokkot és két láncszemet készítünk.

 

nagyinégyzet két színnel14

 

Ezután következik a sarokblokk két blokkal, majd az oldalon és a következő sarokban egy – egy blokk két láncszemes ívekkel elválasztva. Végül két láncszemet készítünk, és hamis kispálcával a kört kezdő pálca tetejéhez kapcsoljuk.


4. kör: A sarokívbe egy kispálcát késztünk, blokk majd,

 

nagyinégyzet két színnel15

 

két láncszem után a következő 2 ívbe blokkot és két láncszemet késztünk. Ezután következik a sarokblokk két blokkal, majd az oldalon lévő két ívben és a következő sarokban egy – egy blokk készül két láncszemes ívekkel elválasztva. Ezután az első színt befejezzük és a fonalat elvágjuk.


Hamis kispálcával kapcsoljuk az utolsó pálca tetejéhez az új színt, és két láncszemet és blokkot készítünk, majd két láncszem után a következő két ívbe blokkot és két láncszemet késztünk. Ezután következik a sarokblokk két blokkal (két láncszemmel elválasztva), majd az oldalon lévő két ívben és a következő sarokban egy – egy blokk készül két láncszemes ívekkel elválasztva. Végül két láncszemet készítünk, és hamis kispálcával a kört kezdő pálca tetejéhez kapcsoljuk.

 

nagyinégyzet két színnel16

 

 

3. Szivecske

Készítsük el a nagyinégyzet első két körét az 1. pontban leírtak szerint.

3. sor: Késztsünk 4 láncszemet, majd azt kispálcával kapcsoljuk a jobb oldali sarokívbe (első kétráhajtásos pálca helyettesítésére).

 

szivecske1

 

Készítsünk még 10 kétráhajtásos pálcát a 3. sor kezdő láncszemívébe a nagyinégyzet oldalának közepén.

 

szivecske2

 

Az utolsó kétráhajtásos pálcát kapsoljuk kispálcával a bal oldali sarok láncszemívbe.

 

szivecske3

 

majd a következő ívbe készítsünk 11 kétráhajtásos pálcát

 

szivecske4

 

és az utolsót kispálcával kapcsoljuk a harmadik sarokívhez.

 

szivecske5

 

 

4. Ötletparádé

Mi készülhet még a leckében tanultakból:

1. Tervezz saját patchwork mintát négyzetrácsos papíron. Íme néhány ötlet a sajátjaim közül:

 

ötletparádé

 

ötletparádé

 

2. Készíts négyzet alakú párnahuzatot vagy takarót egyetlen nagyinégyzetből.

3. Készíts alvós rongyit. Készíts gömböt az előző leckében tanultak alapján és rögzítsd egy nagyinégyzet közepére. Hímezz rá szemeket és készíts fonalból hajat, esetleg varrj rá macifüleket.

 

ötletparádé

 

4. Készíts képeslapot és ragaszd rá a szivecsét.

5. Keményítsd ki a szivecskét keményítősprayvel vagy ragasztólakkal és máris új díszeket tehetsz az ablakba, karácsonyfára, vagy használhatod őket ajándékkísérőnek is.