Amint megérkeztek a Szerpentin fonalak, a Barkás csapat szinte egy emberként vetette rá magát erre a fonalcsemegére. Luca a színeihez remekül illő Avar árnyalatba szeretett bele, Bea a Farsang színből álmodott meg egy bohókás sapit, én pedig telhetetlenkeként háromba is belekezdtem. Sorban megmutatjuk őket, és így legalább a lányokat is kicsit jobban megismerhetitek.

Elsőként hadd mutassam be Lucát, aki február óta dolgozik a cégnél, és már szinte több is, mint a jobb kezem. Sokszor naprakészebb a Barka apró-cseprő ügyeiben, mint én vagyok. Luca egyébként köt, horgol, varr, hímez, gyöngyöt fűz, de régebben gobelineket és ékszereket is készített különböző technikákkal. Sokoldalú, kreatív és lelkes tagja a Barka Fonal kis csapatának, de ami a legfontosabb, hogy mindig mosolyra áll a szája, és végtelenül segítőkész.
Luca Lover's knot stólája nagy sikert aratott korábban, és elárulom, hogy egy kendő is készül nála Vattacukorból, amiből szintén születik majd egy lecke hamarosan a Horgolósuliban. Tanfolyamokat is tart az üzletben, csak ámulok, hogy milyen türelemmel mutat meg egy-egy technikát újra és újra, ha kell.
Most pedig a Szerpentin fonal Avar színéből készült sapiját mutatja meg, amihez mindössze egyetlen gombóc is már elegendő. Fogadjátok szeretettel.
Szükséged lesz:
1 gombóc Szerpentin fonalra
1 db 8 mm-es, 50 centis körkötőtűre vagy 8 mm-es zoknitűre
1 db 10 mm-es, 50 centis körkötőtűre vagy 8 mm-es zoknitűre
A sapi leírása:
Szedj fel lazán 36 szemet a 8-as tűre, csatlakozz körben kötéshez.
1-4. sor: patentkötés (1 sima, 1 fordított)
Válts 10-es tűre.
5-22. sor: sima kötés
23. sor: *4 sima, kettőt simán összeköt* 6-szor
24. sor: sima
25. sor: *3 sima, kettőt simán összeköt* 6-szor
26. sor: sima
27. sor: *2 sima, kettőt simán összeköt* 6-szor
28. sor: *1 sima, kettőt simán összeköt* 6-szor
29. sor: *kettőt simán összeköt* 6-szor
15-20 centit hagyva vágd el a fonalat, húzd át a maradék hat szemen, húzd át a biztonság kedvéért még egyszer, és köss rá egy csomót. Húzd be a szálat, vagy ha egy pompomot készítesz a sapira, akkor kint is hagyhatod.



Tóth Józsefné
írta, 2011.10.13. 17:36